A következő napokban már egy anticiklon alakítja időjárásunkat, így a változékony időt okozó frontok is messze elkerülik térségünket. A leszálló légmozgások hatására többnyire gyengén felhős, vagy napos, az átmeneti ködös időszakokat leszámítva száraz idő várható. Az éjszakai órákban még kevéssel fagypont alá csökken a hőmérséklet, napközben azonban már 10 fok köré, valamint 10 fok fölé melegszik a levegő.

Az éjszakai órákban egyre többfelé képződhet köd, amely kisebb körzetekben csak lassan oszlik fel, máshol pedig a megemelkedett ködből vastagabb rétegfelhőzet képződhet. Ezeken tájakon nem lesz melegebb 5-6 foknál. Kis távolságon belül is nagy lehet a hőmérsékleti különbség a ködös és a napos tájak között.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 6-9 fok között alakulnak. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő. 

péntek.jpg

Péntek: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Néhol tartósan ködös, vagy borult időszakok is előfordulhatnak. Az északnyugati szél kissé megélénkül. Hajnalra 0 fok közelébe hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 6-9 fok közé melegszik a levegő, a ködös tájakon azonban 5 foknál is hűvösebb lehet. 

szombat.jpg

Szombat: többnyire napos idő várható, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, ködfelhős időszakok is előfordulhatnak. A délnyugatira forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni hőmérsékletek többnyire 8-11 fok között alakulnak, de a ködös, ködfelhős tájakon 5-6 fok várható. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az eseménytelen, az átlagosnál enyhébb idő. Többnyire napos, száraz idő várható, de kisebb körzetekben tartósan ködös, ködfelhős időszakok is előfordulhatnak. A nappali hőmérsékletek többnyire 6-11 fok között szóródnak, a magasabb értékeket a napos tájakon, illetve időszakokban mérhetjük.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyugodt, napsütés, felmelegedés, időjárás