Anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a leszálló légmozgások hatására többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb kisebb körzetekben maradhat meg tartósabban az éjszakai órákban képződött köd.

A fagyos éjszakákat az átlagosnál enyhébb nappalok követik, a délutáni órákra kevéssel 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Ennél hidegebb a tartósan ködös, vagy ködfelhős tájakon lehet.

Péntektől egy ciklon előoldali, meleg áramlásába kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk a légmozgás, amellyel egyre enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Fokozatos enyhülés kezdődik, szombaton már 10 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire változóan fátyolfelhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan ködös, vagy erősen felhős időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek többnyire 4-6 fok között alakulnak, de a ködös tájakon nem lesz melegebb 2-3 foknál. Késő estére -1, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kisebb körzetekben tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete többnyire -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős tájakon mérhetjük.

null

Szombat: változóan fátyolfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -2, 0 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnap további enyhülés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már elérhetik a 14-15 fokot. A jövő hét elején egy hidegfront hatására ismét lehűl a levegő és esők, záporok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár