Anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változásokat okozó frontok néhány napig elkerülik térségünket. A szárazabb levegő hatására csendes, napos, az ilyenkor szokásosnál kissé enyhébb időre számíthatunk. Az éjszakák ugyan fagyosak lesznek, napközben azonban többnyire 5-7 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. Kisebb körzetekben tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak, ezeken a tájakon 5 fok alatti nappali hőmérsékletek várhatók.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Szerda: többnyire napos idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. Késő estére 0 fok közelébe hűl a levegő.

null

Csütörtök: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délkeletire forduló szél kissé megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő. 

null

Péntek: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem várható. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali maximum hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén egy ciklon előoldali áramlásában több fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, visszatérnek a 10 fok feletti hőmérsékletek. A jövő hét elején kisebb esők, záporok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár