Ma még viszonylag hideg levegő tölti ki a Kárpát-medencét, így folytatódik az évszakos átlagnak megfelelő hőmérsékletű idő. Kissé nedvesebb levegő áramlik fölénk, így továbbra is sok lesz felettünk a felhő és néhol kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.

Holnaptól egy ciklon előoldali áramlásában egyre enyhébb léghullámok árasztják el térségünket, így jelentős felmelegedés kezdődik, szombaton a déli tájakon már 15 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Szép idő azonban nem várható, sőt ismét nedvesebb levegő érkezik fölénk, így esőkre, záporokra is számítani kell.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan előfordulhat jelentéktelen eső, havas eső, vagy hószállingózás. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére 0 fokig hűl a levegő.

null

Péntek: folytatódik az erősen felhős, vagy borult idő. Elszórtan előfordulhat jelentéktelen eső, zápor. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

null

Szombat: tovább vastagszik felettünk a felhőzet és szórványosan eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 12-15 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, bár néhány fokkal már mérséklődik a nappali felmelegedés.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár