A jelentős változást okozó frontok néhány napig elkerülik térségünket, így folytatódik a csendes, téli idő. Továbbra is a felhőké lesz a főszerep, időnként azonban rövid időre előbújhat a nap. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb elszórtan fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás, vagy gyenge havas eső. Az éjszakák fagyosak lesznek, a gyengén felhős tájakon -5 fok közelébe hűlhet a levegő, napközben azonban kevéssel fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet.

Péntektől egy ciklon előoldali áramlásába kerülünk. Felerősödik felettünk a déli áramlás, amellyel igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk. Jelentős felmelegedés kezdődik, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 10 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szerda: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Néhol előfordulhat jelentéktelen hószállingózás, vagy havas eső zápor. A délkeleti szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. Késő estére 0 fokig hűl a levegő.

null

Csütörtök: továbbra is a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Elszórtan előfordulhat hószállingózás, jelentéktelen havas eső. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak.

null

Péntek: folytatódik a felhős idő, csak kisebb körzetekben süthet ki a nap. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik az átlagosnál jóval enyhébb idő, főleg szombaton már 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az időjárás változékony jellege is megmarad, szombat estétől vasárnap estig többfelé várható újabb eső, zápor.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időjárás, somogy megye, kaposvár