A következő napokban egy tőlünk délre elhelyezkedő mediterrán ciklon hatása alatt leszünk. A ciklon áramlási rendszerében hidegebb, nedvesebb levegő érkezik, így változékony, egyre téliesebb időre számíthatunk. Ma kezdetben még többfelé várható eső, zápor, majd a délutáni órákban fokozatosan csökken a csapadékhajlam, ezzel egy időben azonban már megjelenhet a havas eső, a magasabb helyeken a havazás. 

A hétvégén további lehűlésre számíthatunk. Az éjszakák már fagyosak lesznek, napközben pedig többnyire 0,+3 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. Továbbra is a felhőké lesz a főszerep és főleg a megye déli, délkeleti tájain szórványosan kisebb hószállingózások, esetleg gyenge hóesések is előfordulhatnak.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, legfeljebb a késő esti órákban szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte többfelé várható eső, havas eső, majd a délutáni óráktól fokozatosan csökken a csapadékhajlam. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

szombat.jpg

Szombat: eleinte még előfordulhatnak napos tájak, majd erősebben megnövekszik a felhőzet és elszórtan hószállingózás, kisebb hózápor is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, néhol ,megerősödik. A hajnali órákra -5,-3 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan hószállingózás, esetleg gyenge havazás is előfordulhat. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 0,+2 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő héten is folytatódik a hideg, téli idő, sőt kedden, illetve a hét második felében akár havazás is előfordulhat. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, lehűlés, csapadék, időjárás