Az átvonult melegfront mögött váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe léghullámok érkeznek, így a következő napokban is folytatódik a változékony, az eddigieknél több fokkal enyhébb idő. Gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan esők, záporok is előfordulhatnak, kiadós csapadék azonban sehol sem várható. Gyengül az éjszakai lehűlés, napközben pedig már helyenként 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 
Kedden egy hidegfront szakítja meg az enyhülést, egy napra visszaesik a hőmérséklet, de még így az átlagosnál enyhébb időre számíthatunk. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban kevés napsütés is lehet. Szórványosan kisebb esők, futó záporok is előfordulhatnak. A hajnali, reggeli órákban átmeneti ónos eső, havas eső is lehet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak. Késő estére 2-4 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: erősen felhős és napos időszakok váltakoznak, elszórtan egy-egy futó zápor is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor, hózápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét péntekig folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, majd ezt követően a hétvégén újabb lehűlés valószínű. Péntektől egy mediterrán ciklon hatására többfelé várható eső, zápor. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhülés, felmelegedés, csapadék, időjárás