Északnyugati áramlással változó hőmérsékletű és nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a meglehetősen változékony, összességében átlagos hőmérsékletű idő. A meleg és hidegfrontok gyakran váltogatják egymást, jelentősebb hőmérsékletváltozás azonban a hétvégéig nem várható. Ma még előfordulhat kisebb havazás, hózápor, esetleg havas eső, majd holnapra átmenetileg szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek hatására csökken a csapadékhajlam, egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet. A hőmérsékletek a több-kevesebb napsütés ellenére is fagypont körül alakulnak.

Szombatra már egy újabb melegfront érkezik fölénk, így ismét emelkedik a hőmérséklet. Az enyhüléssel azonban nedvesség is érkezik, ezért sok lesz felettünk a felhő és szórványosan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Elszórtan várható kisebb hószállingózás, futó hózápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. A késő esti órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő, de a tartósabban derült tájakon ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákra 0 fok közelébe enyhül a levegő.

null

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, csak rövid időre bukkanhat elő a nap. Szórványosan várható kisebb vegyes halmazállapotú csapadék. Eleinte hószállingózás, kisebb havazás is lehet, napközben azonban már egyre inkább havas eső, eső várható. Kisebb körzetekben rövid ideig tartó ónos eső is lehet. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -5, -2 fok közé hűl a levegő, de a derültebb tájakon ennél hidegebb is lehet. A délutáni órákra 2-4 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: vasárnaptól jelentős enyhülés kezdődik, a nappali hőmérsékletek már kevéssel 5 fok felett alakulnak. Az időjárás változékony jellege azonban megmarad, helyenként kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A jövő hét közepéig változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb időre számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás