A tegnap érkezett markáns hidegfront mögött északi áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban sarkvidéki eredetű, hideg levegő érkezik fölénk. A következő napokban visszatér a téli idő, szombaton még akár havazhat is.

Péntekig felhőátvonulásos, erősen szeles idő várható. Elszórtan előfordulhatnak futó hózáporok, nagyobb területre kiterjedő havazás azonban nem várható. Éjszakánként -5 fok közelébe hűl a levegő és napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Az erős, időnként viharos északnyugati szél miatt igen alacsony lesz a hőérzetünk.

Szombatra egy melegfront csapadékzónája érkezik fölénk, így erősen megnövekszik a felhőzet és egyre nagyobb területen ered el a hó. A magasban bekövetkező enyhülés hatására azonban már helyenként havas eső, esetleg ónos eső is előfordulhat. Azokon a tájakon ahol végig hó hullik 3-5 cm vastag olvadozó hóréteg is kialakulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat hózápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A nappali hőmérsékletek fagypont körül alakulnak. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó hózápor. Az északnyugati szél továbbra is erős lesz. A hajnali órákra -5,-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra -1, 0 fok közé enyhül a levegő.

null

Szombat: erősen felhős, vagy borult idő várható többfelé havazással, havas esővel. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete -5,-3 fok között alakul. A kora délutáni órákra 0,+1 fok közé enyhül a levegő.

null

Távolabbi kilátások: az átmeneti gyenge enyhülés után vasárnaptól, hétfőtől újabb adag hideg levegő érkezik fölénk. Keddig erősödő éjszakai lehűlésre és napközben is kevéssel fagypont alatti hőmérsékletekre számíthatunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás