Jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban. A következő napokban északi, északnyugati légpályákon sarkvidéki eredetű, egyre hidegebb léghullámok árasztják el hazánkat, így hosszabb szünet után visszatér a tél. 
A változás egy markáns hidegfronttal kezdődik, amely napközben éri el térségünket. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél és elszórtan már havas eső záporok, hózáporok is előfordulhatnak. 
A front egyelőre csak a magasban okoz lehűlést, a levegő alsó rétegeiben nem várható lényeges hőmérsékletváltozás. 

Holnapra azonban megérkezik a jelentős lehűlés, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak fagypont körül alakulnak. Folytatódik a felhőátvonulásos, erősen szeles idő. Futó hózáporok bárhol előfordulhatnak, jelentősebb havazás azonban péntek estig nem várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Szórványosan várható zápor, havas eső zápor, majd hózápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A kora délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. Késő estére 0 fokig csökken a hőmérséklet. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat futó hózápor. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel, tartósabb felhőzetnövekedés majd a késő esti óráktól valószínű Néhol előfordulhat futó hózápor. Az északnyugati szél továbbra is erős, helyenként viharos lesz. A hajnali minimum hőmérsékletek -5,-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra -1, 0 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: szombatra nedvesebb és néhány fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban, így beborul az ég és egyre többfelé várható csapadék. Kezdetben havazás várható, akár 1-2 cm hó is hullhat, majd napközben már havas eső, esetleg eső is elfordulhat. Kissé megenyhül az idő, majd a jövő hét hétfőn újabb lehűlés érkezik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: front, hideg, szél, csapadék, időjárás