Északnyugat felől egy hidegfront érte el hazánkat, amely az esti órákra nyugalomba is jut felettünk. Napközben tovább szakadozik a felhőzet, a legtöbb helyen már hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Az erős, helyenként viharos északnyugati szél az esti órákra már sokat veszít erejéből.

Újév hajnalán többfelé várható fagy, napközben azonban még mindig az átlagos fölé emelkedik a hőmérséklet. Szerdán egy újabb, az eddigieknél erősebb hidegfront éri el térségünket, amely mögött csütörtökre jelentősen visszaesik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak borongós tájak, majd fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 0 fok köré csökken a hőmérséklet.

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A délutáni órákra 2-4 fok közé enyhül a levegő. 

Szerda: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan záporok, havas eső záporok, majd a későbbiekben hózáporok is előfordulhatnak. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete fagypont körül alakul. A délutáni órákra 3-5 fok közé enyhül a levegő, késő délutántól azonban gyorsan csökken a hőmérséklet.

Távolabbi kilátások: a hét második felében már téli időre számíthatunk. Az éjszakák fagyosak lesznek és napközben is csak 0 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók. Péntektől, szombattól ismét növekszik a csapadékhajlam, ekkortól szórványosan alakulhat ki havazás, havas eső, esetleg ónos eső.

Kedves olvasóinknak eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tél, óév, szilveszter, köd, időjárás, szél, , fagy, csapadék