Északnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe, óceáni eredetű léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony, az ilyenkor szokásosnál enyhébb idő. Ma egy hidegfront csapadékzónája alakítja időjárásunkat, így borongós, esőkkel, záporokkal tarkított idő várható. A megerősödő, időnként viharossá fokozódó északnyugati szél miatt alacsony lehet a hőérzetünk, a tényleges hőmérsékletek azonban továbbra is 5 fok körül alakulnak.

Holnapra áthalad felettünk a hidegfront, szárazabb levegő érkezik fölénk, így egyre nagyobb területen szaladozik fel a felhőzet. Az eleinte erős, helyenként viharos szél az esti óráktól várhatóan veszít erejéből, így rendkívüli időjárási esemény nem zavarja majd a tűzijátékokat.

Újév hajnalán többfelé várható fagy, napközben azonban továbbra is 5 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Vasárnap: többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, legfeljebb rövid időre szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

Hétfő: napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 4-6 fok között alakulnak.

Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni maximum hőmérsékletek 3-5 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdán egy markáns hidegfront éri el térségünket, amely mögött csütörtökre sarkvidéki eredetű, hideg levegő érkezik fölénk. Erős lehűlés kezdődik, visszatér a téli idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szilveszter, újév, jég, felhő, fagy, , front, tél, csapadék, időjárás