Nyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe, óceáni eredetű léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, így folytatódik a változékony, összességében az átlagosnál enyhébb idő. A hideg és melegfrontok gyakran váltogatják egymást, de jelentősebb hőmérsékletváltozás nem várható. Ma még folytatódik a csendes, eseménytelen idő, majd holnap egy hidegfront éri el térségünket, így mozgalmassá válik időjárásunk. Napközben erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. A front átvonulását megerősödő, helyenként viharossá fokozódó északnyugati szél jelzi, jelentősebb lehűlés azonban ezúttal sem várható.

Az év utolsó napján eleinte még előfordulhat kisebb csapadék, majd átmenetileg felszakadozik a felhőzet, helyenként a nap is kisüthet. Az erős szél fokozatosan mérséklődik.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergő eső, vagy jelentéktelen futó zápor. A változó irányú szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 5 fok körül alakul. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: többnyire borult lesz az ég, legfeljebb kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

Hétfő: eleinte erősen felhős idő várható, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél kezdetben még erős lesz, majd az esti órákra mérséklődik és átfordul délnyugatiba. A hajnali órákra 1-3 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek többnyire 4-6 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdáig még folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően jelentős lehűlés kezdődik, átmenetileg visszatér a fagyos idő. Jelentős havazás azonban a jelenlegi modellszámítások szerint nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhő, tél, front, , csapadék, időjárás