2019.03.24 - Vasárnap
Gábor, Karina
4ºC / 20ºC
Napos

Az igazi tél még továbbra is várat magára Szerző: Szalinay Tibor | 2018. December 27. - Csütörtök 08:05 | Címkék: Időjárás, Szalinay, előre

A következő napokban is folytatódik a változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Jelentősebb lehűlés, havazás ebben az évben már nem valószínű. 

Nyugati áramlással óceáni eredetű, nagyrészt enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így a következő napokban is marad az évszakos átlagnál 4-5 fokkal melegebb idő. Az enyheséggel időnként nedvesség is érkezik, így viszonylag gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő. Jelentős, kiterjedtebb csapadék azonban továbbra sem várható, legfeljebb elszórtan alakulhat ki kisebb eső, futó zápor.

Napról-napra egy-egy fokkal tovább melegszik a levegő, a déli a tájakon már időnként 10 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegszik a levegő. A késő esti hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. 

 

null

Péntek: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat szitálás, gyenge zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A délutáni maximum hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak. 

 

null

Szombat: az erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet. Néhol előfordulhat kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 1-3 fok között alakulnak. A délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét keddig folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően bizonytalan mértékű és időtartamú lehűlés valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás