Enyhe nedves levegő áramlik fölénk, így folytatódik a változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Nyugat felől egy újabb csapadékzóna közelíti meg térségünket, így napközben fokozatosan megnövekszik, megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni óráktól már kisebb esők, záporok is kialakulhatnak.

Szenteste napján már egy hidegfront érkezik fölénk, amely mögött átmenetileg szárazabb, néhány fokkal frissebb levegő érkezik fölénk. Eleinte még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam, fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, az erősen szeles időben többnyire 6-8 fok közé melegszik a levegő.

Karácsony első napján már ismét felhősebb idő várható, jelentősebb csapadék azonban nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő kisebb zápor, esetleg hózápor. Kissé tovább hűl a levegő, a nappali hőmérsékletek azonban még így is az átlagos felett alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben megvastagszik a felhőzet és a délutáni, esti órákban már kisebb eső, zápor is előfordulhat. A változó irányú szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali hőmérsékletek 7-9 fok között alakulnak. Késő estére 5-7 fok közé csökken a hőmérséklet.

null

Hétfő: eleinte még többfelé várható kisebb eső, majd napközben fokozatosan elvékonyodik a felhőzet, helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A délutáni maximum hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

null

Kedd: többnyire erősen felhős idő várható, legfeljebb rövid időre bukkanhat elő a nap. Néhol előfordulhat futó zápor, vagy havas eső zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra fagypont köré hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől csendesebb, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk. Az éjszakánként gyenge fagy várható, a nappali hőmérsékletek azonban néhány fokkal az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás