Északi áramlással egyre hidegebb levegő érkezik fölénk, így további lehűlésre számíthatunk, a következő napokban már napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet. Ma még folytatódik a száraz idő, a legtöbb helyen kevés napsütésre is számíthatunk. Holnaptól azonban jelentős változás kezdődik időjárásunkban. Dél felől egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, így napközben megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni, esti óráktól egyre többfelé valószínű hószállingózás, havazás.

Szombaton hamisítatlan téli valószínű többfelé havazással, napközben is fagypont alatti hőmérsékletekkel. A várható csapadék mennyisége és területi eloszlása továbbra is bizonytalan, de a megye déli tájain akár jelentősebb hó is hullhat.

Megjegyzés: előfordulhat, hogy a mediterrán ciklon pályája, mozgási iránya időközben jelentősen módosul, így a csapadék súlypontja a déli határainkon kívül marad.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett kevés napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeletire forduló szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben fokozatosan megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni, esti óráktól már hószállingózás, kisebb havazás is lehet. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak.

null

Szombat: borult idő várható többfelé havazással. Az északi szél megerősödik, azért helyenként hófúvás is előfordulhat. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek -2, 0 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az igazi téli idő. Éjszakánként a derült, hóval borított tájakon -10 fok közelébe hűlhet a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás