Északnyugati áramlás alakul ki a Kárpát-medence felett, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban fokozatosan csökken a hőmérséklet, visszatér a kora télies idő. A több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős, vagy borult időszakok is előfordulnak és szórványosan kisebb esők, záporok, majd a későbbiekben már havas eső záporok, hózáporok is kialakulhatnak.

Az éjszakák fagyosak lesznek és napközben is csak kevéssel emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb néhol süthet ki rövid időre a nap. Szórványosan várható kisebb eső, havas eső. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni hőmérsékletek 2-4 fok között alakulnak. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Helyenként kisebb havas eső, futó hózápor is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -2, 0 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni órákra 3-5 fok közé enyhül a levegő.

null

Csütörtök: a napos időszakok között átmenetileg erősebben megnövekedhet a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni maximum hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik a télies idő, péntekről szombatra virradóra helyenként kisebb havas eső, vagy hó is hullhat. A jelenlegi számítások szerint azonban vasárnaptól újabb enyhülés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás