Váltakozó nedvességtartalmú, többnyire enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony, összességében az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. A következő napokban több front is áthalad felettünk, de markáns változást várhatóan egyik sem okoz majd. A frontátvonulásokat kisebb esők, záporok és megerősödő szél jelzi, kiadós, nagy területre kiterjedő csapadék azonban nem várható. Szerdán átmenetileg szárazabb, néhány fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk, ennek hatására több lesz a napsütés és kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön már egy újabb front érkezik fölénk, így ismét megnövekszik a felhőzet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A reggeli, délelőtti órákban még előfordulhat kisebb eső, futó zápor, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A délutáni órákra 8-10 fok közé enyhül a levegő, de a tartósan borult tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. Késő estére 5-7 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 0,+2 fok közé hűl a levegő, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 5-7 fok közé enyhül a levegő.

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol bukkanhat elő rövid időre a nap. Szórványosan előfordulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -3, 0 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni hőmérsékletek többnyire 3-5 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: vasárnapig folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, majd ezt követően fokozatos lehűlés valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kaposvár, somogy megye, időjárás