Ma egy gyenge melegfront éri el hazánkat, így átmenetileg megvastagszik felettünk a felhőzet, kisebb hószállingózás azonban csak elvétve fordulhat elő. A talaj közelében még nem érezteti hatását az enyhülés, a legmagasabb nappali hőmérsékletek egyelőre fagypont körül, vagy kevéssel ez alatt alakulnak.

Vasárnapra megérkezik az enyhe levegő első hulláma, ennek hatására erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Átmenetileg szárazabb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Hétfőn folytatódik az enyhülés, a legtöbb helyen már 10 fok közelébe melegszik a levegő. Az enyheséggel azonban nedvesség is érkezik, így sok lesz felettünk a felhő és többfelé valószínű kisebb eső, zápor.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire felhős idő várható, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Elvétve előfordulhat kisebb hószállingózás, gyenge fagyott eső. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete fagypont körül alakul. Késő estére -2, 0 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete -3,-1 fok között alakul. A kora délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő.

null

Hétfő: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható kisebb eső, zápor. A hajnali, reggeli órákban gyenge ónos eső sem kizárt. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalra 0,+2 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében folytatódik a változékony, az átlagosnál enyhébb idő. Időnként frontok érik el térségünket, így kisebb esők, záporok is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár