Sarkvidéki eredetű, hideg levegő tölti ki a Kárpát-medence térségét, így folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal hidegebb, téli idő. A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. Holnap egy gyenge melegfront éri el hazánkat, ennek hatására átmenetileg megvastagszik felettünk a felhőzet, de havazás, vagy eső ekkor sem valószínű. 

A front mögött vasárnaptól délnyugatira fordul felettünk az áramlás amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákra már kevéssel 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: nagyrészt felhős idő várható, helyenként azonban rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Elvétve előfordulhat jelentéktelen hószállingózás, esetleg gyenge fagyott eső. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra -4,-2 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek -3,-1 fok között alakulnak. A délutáni órákra 4-6 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét elejétől további jelentős enyhülés várható, a nappali hőmérsékletek már kevéssel 10 fok felett alakulnak. Időnként gyenge frontok súrolhatnak bennünket, de jelentős, kiterjedt csapadék nem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fagy, száraz, hideg, tél, időjárás