Anticiklon alakítja időjárásunkat, a leszálló légmozgások hatására többnyire napos, száraz az idő. A levegő magasabb rétegeiben, illetve a talaj közelében is meglehetősen gyenge az áramlás, ezért a következő napokban is marad a ködhajlam. Az éjszakai órákban képződött köd azonban a legtöbb helyen még a délelőtt folyamán feloszlik, majd ezt követően változóan fátyolfelhős, napos idő várható.

Lesznek helyek ahol a megemelkedett ködből vastagabb rétegfelhőzet képződik, amely akár egész nap eltakarhatja a napot. Ezeken a tájakon jóval gyengébb lesz a nappali felmelegedés. A napos és ködös tájak térben és időben is váltakozhatnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire változóan fátyolfelhős, napos idő várható, helyenként azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni maximum hőmérsékletek általában 15-18 fok között alakulnak, de a borongós tájakon nem lesz melegebb 10-12 foknál. Késő estére 9-12 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változón felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Kisebb körzetekben tartósabban megmaradhat a köd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, helyenként sűrű köd is képződhet. A nappali maximum hőmérsékletek 16-19 fok között alakulnak, de a tartósan ködös, erősen felhős tájakon 15 foknál hűvösebb lesz.

null

Hétfő: többnyire változóan fátyolfelhős, napos idő várható, legfeljebb néhol maradhat meg tartósabban a köd. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A kora délutáni órákra általában 16-19 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan ködös, borult tájakon 15 foknál hűvösebb lesz.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódik az enyhe idő, majd ezt követően északkelet felől hidegebb levegő érkezik fölénk. Jelentős lehűlés kezdődik, a hétvégén már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű időre számíthatunk. Csapadék azonban továbbra sem várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, somogy megye, kaposvár, időjárás