Továbbra is anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a változékony időt okozó frontok még napokig elkerülik térségünket. A hétvégéig folytatódik a mostanihoz hasonló eseménytelen, az átlagosnál enyhébb idő.

Az éjszakai órákban képződött köd azonban helyenként csak lassan oszlik fel, illetve akár egész nap is megmaradhat. Ezeken a tájakon többnyire 15 fok alatti nappali hőmérsékletek várhatók. A szerencsésebb, naposabb helyeken azonban még mindig 20 fok közelébe melegedhet a levegő.

A napos, valamint a ködös, ködfelhős területek térben és időben is váltakozhatnak egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban tartósan ködös, borongós időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A délutáni maximum hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak, de a tartósan felhős, ködös tájakon ennél hűvösebb lesz. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. Hajnalra 6-8 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A kora délutáni órákra általában 15-18 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan borult tájakon 15 fok alatti maximum hőmérsékletek várhatók.

null

Csütörtök: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, kisebb körzetekben azonban tartósan ködös, borult időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet sűrű köd. A délutáni maximum hőmérsékletek többnyire 15-18 fok között alakulnak, de a borongós helyeken 15 foknál hűvösebb lesz.

null

Távolabbi kilátások: a következő 7-10 napban is folytatódik a mostanihoz hasonló eseménytelen idő. A nappali hőmérsékletek továbbra is az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: november, időjárás, somogy megye, kaposvár