Anticiklon alakítja időjárásunkat, a változékony időt okozó frontok még napokig elkerülik térségünket. A következő napokban is folytatódik az eseménytelen, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő. Éjszakánként ugyan 5 fok közelébe hűlhet a levegő, napközben azonban a gyengén felhős, napos tájakon még továbbra is 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Lesznek helyek ahol az éjszakai órákban képződött köd csak későn oszlik fel, illetve a megemelkedett ködből vastagabb rétegfelhőzet képződik. Ezeken a tájakon jóval gyengébb lesz a nappali felmelegedés, csupán 10 fok körüli maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: napközben gyengén felhős és tartósan ködös, borongós tájak váltakoznak. Néhol előfordulhat szitálás. A délkeleti szél kissé megélénkül. A kora délutáni órákra általában 17-19 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős, erősen párás helyeken 15 foknál hűvösebb lesz. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő.

Kedd: napközben változóan fátyolfelhős, napos idő várható, helyenként azonban erősen felhős, vagy tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni maximum hőmérsékletek általában 15-18 fok között alakulnak, de a ködös tájakon 15 foknál hűvösebb lesz.

Szerda: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Kisebb körzetekben tartósan felhős, vagy ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 15-18 fok között alakulnak, de a tartósan ködöd, ködfelhős tájakon 15 fok alatti értékek várhatók.

Távolabbi kilátások: jelentős változás a következő egy hétben sem várható, folytatódik az eseménytelen őszi idő. A nappali hőmérsékletek még mindig az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: köd, ősz, zivatar, csapadék, zápor, időjárás