Déli áramlással továbbra is igen enyhe levegő érkezik fölénk, így a következő napokban is folytatódik az évszakos átlagnál több fokkal melegebb idő. Anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban, ezért csendesebbre fordul az idő, az előző napokhoz képest jelentősen mérséklődik a szél. A túlnyomóan napos időben 20 fok köré melegszik a levegő, tehát kifejezetten kellemes időre számíthatunk. 

Holnaptól kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, a déli tájakon ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A meleggel együtt felhők is érkeznek, csapadék azonban legfeljebb elvétve fordulhat elő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szerda.jpg

Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett  több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elvétve előfordulhat jelentéktelen csapadék. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 8-10 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni maximum hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. 

péntek.jpg

Péntek: erősen felhős és rövid napos időszakok váltakoznak, kisebb csapadék legfeljebb elvétve fordulhat elő. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20-23 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején ismét egy anticiklon alakítja időjárásunkat, ennek köszönhetően eseménytelen, napos, száraz időszak köszönt be. Folytatódik a kellemesen meleg idő, az időszak vége felé azonban fokozódhat a ködhajlam ami már jelentősen befolyásolhatja a nappali hőmérsékletek alakulását.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nyugodt, ősz, enyhe, száraz, időjárás