A meleg levegőnek még további utánpótlása van, így a következő napokban is folytatódik a szokatlanul enyhe idő. Eleinte nedves léghullámok alakítják időjárásunkat, így a reggeli órákban még előfordulhat eső, zápor, majd napközben egyre nagyobb területen süt ki a nap. Néhány fokkal ugyan mérséklődik a nappali felmelegedés, de 20 foknál továbbra sem lesz hűvösebb.

Holnap átmenetileg anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz szárazabbra, nyugodtabbra fordul az idő, majd csütörtökön már egy újabb gyenge front közelíti meg térségünket.
A hőmérsékletekben nem lesz lényeges változás. Az éjszakák kissé hűvösebbek lesznek, napközben azonban továbbra is 20 fok köré melegszik a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A hajnali, reggeli órákban többfelé, majd napközben már csak elvétve alakulhat ki eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 7-10 fok közé hűl a levegő, néhol ködfoltok is kialakulhatnak. A kora délutáni maximum hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet és az esti óráktól elszórtan kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul, helyenként ködfoltok is képződhetnek. A délutáni órákra általában 20-22 fok közé melegszik a levegő, de a felhősebb helyeken ennél gyengébb lesz a felmelegedés.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig nem valószínű lényeges változás, folytatódik a kissé változékony, az átlagosnál melegebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, kaposvár, időjárás