Egy mediterrán ciklon előoldali áramlásában váltakozó nedvességtartalmú, igen enyhe léghullámok érkeznek fölénk, így folytatódik a változékony, az átlagosnál jóval melegebb idő. A több-kevesebb napsütés mellett gyakran lesz erősen felhős az ég és időnként esők, záporok is kialakulhatnak. Az éjszakák igen enyhék lesznek, csak kisebb körzetekben csökkenhet 15 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig továbbra is 20 fok fölé melegszik a levegő. Az erős, időnként viharos déli szél azonban rontja majd a hőérzetünket.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd napközben erősen megnövekszik a felhőzet és a délutáni óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor. A délkeleti szél erős, néhol viharos lesz. A nappali maximum hőmérsékletek többnyire 21-23 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos helyeken 20 foknál hűvösebb lesz. Késő estére 15-17 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: eleinte még előfordulhat kisebb csapadék, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. A délkeleti szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A nappali maximum hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak.

null

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Főleg a nap első felében alakulhatnak ki esők, záporok. A déli, délnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A kora délutáni hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, így csökken a csapadékhajlam, megnyugszik az idő. A hőmérsékletek továbbra is az átlagos felett alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, ősz, somogy megye, időjárás, kaposvár