A tegnap átvonult markáns hidegfront után ma már egy gyenge melegfront alakítja időjárásunkat. A front csapadékzónája a nap első felében áthalad felettünk, így a délutáni órákban már várhatóan szakadozottabbá válik a felhőzet. Kisebb eső, zápor bárhol előfordulhat, jelentős csapadék azonban nem valószínű.

Holnaptól jelentős változás kezdődik időjárásunkban. Egy tőlünk nyugatra kialakuló ciklon előoldali, meleg áramlásába kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk a légmozgás, amellyel egyre enyhébb levegő érkezik fölénk. Jelentős felmelegedés várható, a délutáni órákban már ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A fölénk áramló levegő eleinte száraz lesz, így pénteken még több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.

Szombattól már nedvesebb levegő érkezik fölénk, így gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan várható eső, zápor. A borongósabb, csapadékos idő főként a megye nyugati, északnyugati tájain lesz jellemző. Hőmérsékleti szempontból kettősség alakulhat ki a Somogy egyes tájai között. A kevésbé csapadékos déli és keleti területeken 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, ezzel szemben a nyugati, északnyugati tájakon 15 fok körüli nappali hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: eleinte sok lesz felettünk a felhő, szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat, majd a délutáni órákban várhatóan szakadozottabbá válik a felhőzet, néhol több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati, nyugati szél megerősödik. A délutáni órákra 14-16 fokig melegszik a levegő. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen zápor. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-7 fok között alakul. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok azonban bárhol előfordulhatnak. Többfelé, főleg a megye északi és nyugati tájain várható eső, zápor. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 11-13 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek többnyire 20-22 fok között alakulnak, de a tartósan csapadékos tájakon nem lesz melegebb 15 foknál.

null

Távolabbi kilátások: egészen a jövő hét közepéig folytatódhat a változékony, az átlagosnál több fokkal enyhébb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, időjárás, kaposvár