Észak felől egy markáns hidegfront érte el hazánkat amely napközben fokozatosan dél felé halad és az esti órákra már el is hagyja térségünket. Napközben többnyire erősen felhős idő várható, tartósabb felhőzet csökkenés majd az esti óráktól valószínű. Összességében többfelé várható eső, zápor, sőt néhol egy-egy gyenge zivatar sem kizárt. Az északira, északnyugatira forduló szél viharossá fokozódik, a Balaton térségében akár 90-100 km/h erősségű széllökések is előfordulhatnak. A front érkezése előtt még viszonylag meleg idő várható, a megye déli tájain 20 fok közelébe melegszik a levegő, a délutáni órákban azonban gyors lehűlés kezdődik. 
Holnapra megérkezik a hűvösebb levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 15 fok alatt alakulnak. Napközben szeles, felhőátvonulásos idő várható futó záporokkal. 

Péntektől azonban már itt is az újabb jelentős változás. Egy tőlünk nyugatra kialakuló ciklon előoldali, meleg áramlásába kerülünk. Délnyugatira fordul felettünk a légmozgás, amellyel jóval enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Erős felmelegedés kezdődik, a délutáni órákra ismét 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

 A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szerda: napközben többnyire erősen felhős idő várható, derültebb időszakok főleg a késő esti óráktól fordulhatnak elő. Többfelé várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek többnyire 15-17 fok között alakulnak, de a megye déli tájain akár 20 fok is lehet. A délutáni órákban megkezdődik a hűvösebb levegő beáramlása, így gyors hőmérséklet csökkenés várható. A késő esti órákra 7-10 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Csütörtök: eleinte még sok lesz felettünk a felhő, kisebb esők, záporok is előfordulhatnak, majd a délutáni órákban felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan azonban még továbbra is előfordulhatnak futó záporok. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak.  

 

null

Péntek: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 4-6 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 17-20 fok között alakulnak. 

 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a változékony, de kifejezetten enyhe idő. Déli áramlással igen enyhe, de időnként nedves léghullámok érkeznek fölénk, így a több-kevesebb napsütés mellett esők, záporok is kialakulhatnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, hidegfront, időjárás