A tegnap átvonult hidegfront mögött északi, északnyugati áramlás alakul ki felettünk, amellyel több hullámban váltakozó nedvességtartalmú, hűvös levegő érkezik fölénk. A következő napokban ezért meglehetősen változékony, a hét közepétől már az átlagosnál is hűvösebb időre számíthatunk. 

Ma eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben szárazabb levegő érkezik fölénk, így fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. 
Holnap azonban már ismét változik az időjárási helyzet. Napközben egy hidegfront közelíti meg térségünket, ezért fokozatosan megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban az esti órákig még nem valószínű. 
A hidegfront csapadékzónája a szerda hajnali órákban érheti el megyénk térségét, így ekkortól már többfelé valószínű eső, zápor. Napközben erős hidegfronti hatásra, viharossá fokozódó északi szélre számíthatunk. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: a reggeli, délelőtti órákban még sok lesz felettünk a felhő, néhol kisebb eső is előfordulhat, majd napközben felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északi szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 12-14 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: a nap első felében még sok lesz felettünk a felhő, többfelé valószínű eső, zápor, majd a délutáni órákban fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz. A hajnali órákra 7-9 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 12-15 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: péntekre nyugalomba jut felettünk a hidegfront, csendesebb idő köszönt be. Egy ciklon előoldalán délire fordul felettünk az áramlás, amellyel jóval enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. A hétvégére átmenetileg visszatér a kellemes idő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már ismét 20 fok körül alakulnak. A hideg és meleg légtömegek azonban a Kárpát-medence közelében keverednek egymással, emiatt az előrejelzés meglehetősen bizonytalan. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ősz, változékony, hideg, lehűlés, front, időjárás