Gyors mozgású hidegfront halad át felettünk, így rövid időre megnövekszik a felhőzet és néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A front azonban a legtöbb helyen szárazon vonul át és a délutáni órákban már ismét a napsütésé lesz a főszerep. A megerősödő északnyugati széllel a tegnapinál 3-4 fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk, így kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Holnapra már nyugalomba jut felettünk a front, mérséklődik a légmozgás. Továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, a hőmérsékletekben azonban nem lesz lényeges változás.

Hétfőn délire fordul felettünk az áramlás, amellyel ismét melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, többfelé 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, néhol futó zápor is kialakulhat, majd napközben csökken a felhőzet, hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. Késő estére 10-12 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: napos, száraz idő várható. Az északnyugati, északi szél megélénkül. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő, a szélvédett tájakon talaj menti fagy is előfordulhat. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 5-7 fok között alakulnak. A délutáni órákra 20 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét kedden egy újabb hidegfront éri el térségünket, így ismét változékonyabbra, hűvösebbre fordul az idő. A jelenlegi számítások szerint a hét második felében ismét melegszik az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, hétvége, időjárás