Átmenetileg melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákban kellemes kora őszi időre számíthatunk. Holnap azonban elér bennünket az újabb hidegfront, ennek hatására ismét változékonyabbra fordul az idő. Átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet és főleg a reggeli, délelőtti órákban néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A legtöbb helyen azonban szárazon vonul át a front és a délutáni óráktól már ismét a napsütésé lesz a főszerep.

A megerősödő északnyugati széllel néhány fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk, emiatt mérséklődik a nappali felmelegedés, a kora délutáni órák hőmérséklete már csak 15-17 fok között alakul.
Vasárnap már egyre inkább a napsütés lesz a főszerep, a hőmérsékletek azonban továbbra is elmaradnak az ilyenkor szokásostól.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: túlnyomóan napos, száraz idő várható, legfeljebb a késő esti óráktól növekedhet meg a felhőzet. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni maximum hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat kisebb eső, futó zápor. A északnyugati szél megerősödik. A hajnali minimum hőmérsékletek 8-10 fok között alakulnak. A délutáni órákra 15-17 fok közé melegszik a levegő.

null

Vasárnap: túlnyomóan napos, száraz idő várható. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali órákra 5-8 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 15-17 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő héten is folytatódik a változékony idő. Hétfőn átmenetileg erősödik a nappali felmelegedés, majd kedden már egy újabb hidegfront okoz kisebb lehűlést. A jelenlegi számítások szerint a hét közepétől újabb felmelegedés kezdődhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felmelegedés, somogy megye, időjárás