Északnyugat felől egy gyors mozgású, markáns hidegfront érte el térségünket, amely a délutáni órákig át is halad felettünk. A front útját záporok, zivatarok és viharossá fokozódó északnyugati szél jelzi. Újabb lehűlés kezdődik, a délutáni maximum hőmérsékletek már csak 15 fok körül alakulnak. 

Az átvonult hidegfront mögött kedden már ismét szárazabb, de igen hűvös, sarkvidéki eredetű levegő érkezik fölénk. Napközben több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, ennek ellenére azonban kissé tovább hűl a levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már a 15 fokot sem érik el.
Az esti óráktól nyugalomba jut felettünk a hideg levegő, jelentősen mérséklődik a légmozgás, így szerda hajnalra erősen lehűl a levegő. A tartósan derült, szélvédett helyeken akár gyenge fagy is előfordulhat. 
A hét közepétől anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, többnyire napos, frontmentes idő várható. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

hétfő.jpg

Hétfő: átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Néhol heves zivatar is előfordulhat. A déli óráktól várhatóan csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: változóan gomolyfelhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Az északnyugati szél még megerősödhet. A hajnali órákra 6-9 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 13-15 fok között alakulnak. 

szerda.jpg

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete tág határok között 0,+6 fok között alakulnak. Gyenge fagyok elsősorban a mélyebben fekvő helyeken fordulhatnak elő. A délutáni órákra 14-16 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a hét második felében átmenetileg melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így ismét 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet. A hétvégén azonban újabb hidegfront érkezhet. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hideg, lehűlés, ősz, időjárás, front