Egyelőre még anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változást okozó frontok elkerülik térségünket. Péntek estig folytatódik az átlagosnál jóval melegebb nyárias idő. Többnyire a napsütésé lesz a főszerep, a nappali hőmérsékletek pedig még mindig 30 fok közelében alakulnak.

Szombattól jelentős átalakulás kezdődik időjárásunkban, egy markáns hidegfront vet véget a szeptemberi nyárnak. Napközben már többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható és a délutáni óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. A megerősödő északnyugati széllel a mostaninál több mint 10 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, így erős lehűlés kezdődik. Kezdetben még jelentős lehet a hőmérsékleti kontraszt. A legmagasabb nappali hőmérsékletek Somogy nyugati, északnyugati tájain már csak 18 fok körül alakulnak, ezzel szemben a megye délkeleti területein még 23 fok körüli maximumok is előfordulhatnak. Az esti órákra azonban már egyre nagyobb területet áraszt el a hűvös levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a fátyolfelhőzet. A délkeleti szél kissé megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul. Késő estére 21-23 fok közé csökken a hőmérséklet.

null

Péntek: napközben még többnyire napos idő várható, jelentősebb felhőzetnövekedés majd a késő esti óráktól kezdődik, de csapadék még ekkor sem lesz. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 13-15 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak.

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak gyengén felhős tájak, majd mindenhol megvastagszik a felhőzet és a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor. Néhol zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 14-16 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 18-22 fok között alakulnak, az alacsonyabb értékeket a megye nyugati felében mérhetjük.

null

Távolabbi kilátások: az átvonult hidegfront mögött tartósabb északnyugati áramlás alakul ki, így a jövő héten újabb hidegfrontok érhetik el térségünket.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, meleg, időjárás