A változékonyabb időt okozó gyenge hidegfront elhagyja térségünket, mögötte napközben már szárazabb, stabilabb levegőfajta érkezik fölénk. Eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, a reggeli órákban néhol kisebb eső, zápor sem kizárt, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A front mögött néhány fokkal frissebb levegő áramlik fölénk, így kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő napokban visszarendeződés kezdődik a légkörben, ismét anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat. A leszálló légmozgások hatására napos, száraz idő köszönt be. Az éjszakák ugyan hűvösek lesznek, napközben azonban már ismét 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: eleinte még előfordulhatnak erősen felhős tájak, majd napközben felszakadozik a felhőzet, a délutáni órákban már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 24-26 fok között alakul. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: változóan fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délkeletire forduló szél kissé megélénkülhet. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A délutáni maximum hőmérsékletek 26-28 fok között alakulnak.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében napos, száraz, hamisítatlan nyári időre számíthatunk. Az éjszakák ugyan frissek lesznek, napközben azonban ismét 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, meleg, időjárás