Egy tőlünk nyugatra örvényló ciklon előoldali áramlásában továbbra is meleg, nagy nedvességtartalmú léghullámok érkeznek fölénk. A nedves, labilis levegő kedvező feltételeket biztosít az erős gomolyfelhő képződésnek, illetve a záporok, heves zivatarok kialakulásának. Az intenzív zivatargócokban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A lehulló csapadék mennyisége azonban szeszélyes területi eloszlást mutat majd.

A ciklon a jövő hét elején sem változtatja helyzetét, így marad a csapadékos jelleg. Átmenetileg néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, a tartósan borongós, záporos tájakon 25 fok alatti nappali hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A változó irányú szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon, illetve a zivatarok környezetében 25 fok alá hűl a levegő. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb rövid időszakokra süthet ki a nap. Összességében többfelé várható eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő.

null

Kedd: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete többnyire 23-25 fok között alakul.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepén átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd a következő hétvégén már ismét egyre többfelé várható zápor, zivatar. Jelentős lehűlés továbbra sem valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, zápor, ősz, időjárás