A hétvégén átvonult hidegfront mögött gyors visszarendeződés kezdődik a légkörben, a következő napokban már ismét anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban.

A felhőoszlató, leszálló légmozgásoknak köszönhetően nagyrészt napos, száraz idő köszönt be. Az anticiklon fölé ismét egyre melegebb léghullámok érkeznek, így fokozatos felmelegedés kezdődik, holnaptól visszatérnek a nyárias hőmérsékletek. Az éjszakák azonban az eddigieknél jóval frissebbek lesznek, a szélvédett tájakon 10 fok közelébe csökken a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Hétfő: eleinte még előfordulhatnak felhős tájak, majd mindenhol felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

Kedd: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő, de néhol ennél 1-2 fokkal hűvösebb is lehet. A délutáni órákra 25-27 fok közé melegszik a levegő.

Szerda: napos, száraz idő várható, csak kevés gomolyfelhő jelenhet meg az égen. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete többnyire 12-14 fok között alakul, de néhol 10 fok is előfordulhat. A délutáni maximum hőmérsékletek 27-29 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: péntekig tovább melegszik az idő, visszatér a kánikula. Kezdetben folytatódik a napos idő, majd a későbbiekben már egyre több gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Vasárnapra újabb, a mostaninál gyengébb hidegfront érkezhet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felhő, csapadék, front, ősz, nyár, időjárás