A kisebb lehűlést hozó hidegfront elhagyta a Kárpát-medence térségét, mögötte pedig gyors visszarendeződés kezdődik a légkörben, újabb meleghullám éri el térségünket. Délire fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Erősödik a nappali felmelegedés, a jövő hét elején már ismét 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Eleinte a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb kevés fátyol, vagy gomolyfelhő jelenhet meg az égen. Kedden azonban egy újabb gyenge hidegfront közelíti meg térségünket, ennek hatására labilissá válik felettünk a légkör, ismét növekszik a zápor, zivatarhajlam.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg rövid időre a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órákra 29-31 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 23-25 fok közé hűlhet a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő: továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés fátyol, illetve gomolyfelhő jelenhet meg az égen. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő. 

kedd.jpg

Kedd: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A délutáni, esti óráktól szórványosan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 29-32 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: legalább augusztus 20-ig folytatódik a kánikula, legfeljebb átmeneti, kisebb felfrissülések fordulhatnak elő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: átmeneti, felmelegedés, napos, száraz, időjárás