Az afrikai eredetű, igen meleg levegőnek még további utánpótlása van, így a következő néhány napban kissé tovább fokozódik a hőség. A fölénk érkező levegő meglehetősen száraz, ezért a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. A napi középhőmérséklet már 27 fok felett alakul, emiatt a másodfokú hőségriasztás lesz érvényben. 

Péntekről szombatra virradóra egy gyenge hidegfront éri el térségünket, amelynek hatására megnövekszik a felhőzet és szórványosan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A megerősödő északnyugati széllel 5-8 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, ennek köszönhetően felfrissül a levegő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már többnyire 30 fok alatt alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

csütörtök.jpg

Csütörtök: túlnyomóan napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órákra 34-36 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 27-29 fok közé enyhül a nagy meleg

péntek.jpg

Péntek: a napsütés mellett már időnként megnövekedhet a fátyol, vagy gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar az esti órákig még nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 20-23 fok között alakul. A délutáni órákra 33-35 fok közé melegszik a levegő. 

szombat.jpg

Szombat: eleinte gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat, majd a délutáni órákra csökken a csapadékhajlam. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. A délutáni órákra 26-29 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: az átmeneti felfrissülés után vasárnaptól újabb felmelegedés kezdődik, a jövő hét elejére visszatér a hőség. A hét közepén azonban újabb hidegfront érheti el térségünket. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: fokozódik, forróság, kánikula, hőség, időjárás