A változékonyabb idő után ismét szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, így fokozatosan csökken a csapadékhajlam. A következő napokban már a helyi hatások alakítják időjárásunkat. Alapvetően anticiklonális hatások érvényesülnek, így többnyire napos, száraz időre számíthatunk. Időnként ugyan megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, vagy zivatar a hétvégén már csak elvétve fordulhat elő.

Holnaptól kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, ismét 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

péntek.jpg

Péntek: a napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Kisebb körzetekben felhőszakadás is lehet. Az északkeleti szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 30-32 fok között alakulnak. Késő estére 25-27 fok közé mérséklődik a meleg.

szombat.jpg

Szombat: többnyire napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. Az északkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: a sok napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elvétve fordulhat elő. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét végéig folytatódik a hőség, a legmagasabb nappali hőmérsékletek szinte mindennap 35 fok közelében alakulnak. Újabb zápor, zivatar hétfő este, illetve kedden valószínű.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: tartós, hőség, nyár, meleg, időjárás