A jelentősebb felfrissülést hozó hidegfrontok messze elkerülik térségünket, így tartós kánikulára kell berendezkednünk. Hazánk időjárását továbbra a helyi hatások alakítják. Alapvetően anticiklonális hatások érvényesülnek, ennek köszönhetően többnyire napos, száraz az idő. Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása miatt azonban erős lesz a párolgás, így helyenként magasra törhetnek majd a gomolyfelhők.

Elszórtan kialakulhat egy-egy hűsítő zápor, vagy zivatar, ezek azonban csak kisebb körzeteket érintenek. A helyi keletkezésű zivatargócok azonban előre meg nem határozható időpontokban és helyeken fordulhatnak elő, illetve bizonytalan mennyiségű csapadékot hoznak. Intenzívebb zivatarokban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Folytatódik az átlagosnál melegebb idő, a napi középhőmérséklet már 25 felett alakul.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

kedd.jpg

Kedd: a hosszabb napos időszakok mellett időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és néhol zápor, zivatar is kialakulhat. Kisebb körzetekben felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 30-33 fok között alakul. Késő estére 25-27 fok közé enyhül a nagy meleg. 

szerda.jpg

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik  a levegő. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan egy-egy frissítő zápor, zivatar is kialakulhat. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 20-23 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét közepéig folytatódhat a hőség, legfeljebb néhol, a zivatarok környezetében frissülhet fel átmenetileg a levegő. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: forróság, napsütés, nyár, zápor, hőség, időjárás