Egy ciklon áramlási rendszerében továbbra is meleg, de már kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, ennek hatására a következő napokban fokozódik a fülledtség, növekszik a zivatarhajlam.

A napos időszakok között már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan záporok, heves zivatarok is előfordulhatnak. Az esetleges csapadékgócok azonban csak kisebb területeket érintenek. A növekvő páratartalom miatt már az éjszakák is melegebbek lesznek, napközben pedig egyre inkább 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Zivatarok környezetében azonban átmenetileg felfrissül a levegő, igaz ezt követően az erős párolgás miatt ismét fokozódik a fülledtség.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a napsütés mellett időnként erősebben is megnövekszik a gomolyfelhőzet és szórványosan zápor, zivatar is előfordulhat. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz. A délutáni órák hőmérséklete 28-31 fok között alakul. Késő estére 25 fok közelébe hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északnyugati szél zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 28-31 fok között alakul.

null

Vasárnap: a hosszabb napos időszakok mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan egy-egy frissítő zápor, vagy zivatar is kialakulhat. Az északkeleti szél élénk, zivatar környezetében átmenetileg viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. A délutáni órákra 30-33 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét nagy részében is folytatódhat a kánikula. A hét elején kevesebb helyen várható zivatar, majd a későbbiekben ismét növekedhet a csapadékhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kánikula, nyár, időjárás