Egy közelgő hidegfront előterében déli áramlás alakul ki felettünk, amellyel az eddigieknél melegebb, de már kissé nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk. A több-kevesebb napsütés mellett erős lesz a gomolyfelhő képződés és elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, de a tartósan felhős helyeken továbbra sem lesz melegebb 25 foknál. 

Csütörtökön igazi strandidőre, 30 fok körüli maximum hőmérsékletekre számíthatunk. Eleinte sok lesz a napsütés, majd a délutáni, esti óráktól a közelgő hidegfront előjeleként már erősebben megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. 

Pénteken felettünk lesz a front, többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. A csütörtökihez képest 4-5 fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szerda: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul. Késő estére 21-23 fok közé hűlhet a levegő. 

null
 

Csütörtök: eleinte változóan gomolyfelhős, napos idő várható, majd a késő délutáni, esti óráktól már erősebben megnövekedhet a felhőzet és zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 28-31 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Péntek: gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Összességében többfelé várható zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén már ismét szárazabb levegő érkezik fölénk, így több lesz a napsütés, csapadék már nem valószínű. Erősödik a nappali felmelegedés, a kánikula azonban továbbra is várat magára. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, nyár, időjárás