Anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a leszálló légmozgások hatására többnyire száraz az idő. Átmenetileg ugyan megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csütörtök estig még csak néhol alakulhat ki.

Délnyugati áramlással egyre melegebb léghullámok érkeznek fölénk, így tovább erősödik a nappali felmelegedés, a következő napokban már igazi nyári időre számíthatunk. A kisebb meleghullám csütörtökön tetőzik, ekkor helyenként 30 fok fölé melegedhet a levegő.
Egy közelgő hidegfront előjeleként azonban már több lesz felettünk a gomolyfelhő és növekszik a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: változóan gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 25-27 fok között alakul. Késő estére 20-22 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 14-16 fok között alakul. A délutáni órákra 26-28 fokig melegszik a levegő.

null

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, főleg a késő délutáni, esti óráktól alakulhat ki elszórtan zápor, vagy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 28-31 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: pénteken egy hidegfront halad át felettünk, hatására több lesz felettünk a felhő és átmenetileg többfelé várható zápor, zivatar. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, majd vasárnaptól már ismét melegszik az idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: felmelegedés, somogy megye, időjárás