Péntekig egy sekély ciklon alakítja időjárásunkat, így folytatódik változékony, gyakran csapadékos idő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, átmeneti felszakadozások, rövid napos időszakok azonban már előfordulhatnak.

Eső, zápor, zivatar bárhol és bármikor kialakulhat, helyenként pedig kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. Eleinte folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, holnapra azonban melegebb levegő érkezik fölénk, a nappali hőmérsékletek már megközelíthetik az ilyenkor szokásos értékeket. 
Szombatra eltávolodik térségünkből a ciklon, mögötte pedig szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. Több lesz a napsütés, a legmagasabb nappali hőmérsékletek pedig 25 fok körül alakulnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Csütörtök: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, kevés napsütés is lehet. Összességében többfelé várható eső, zápor, napközben azonban hosszabb csapadékszünetek is lehetnek. A délutáni órákban néhol zivatar is előfordulhat. Az északi szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 20-23 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős tájakon mérhetjük. Késő estére 18-20 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A északi szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 23-25 fok közé melegszik a levegő. 

null
 

Szombat: változóan gomolyfelhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: vasárnapra 1-2 fokkal visszaesik a hőmérséklet, majd a jövő hét elejétől fokozatos felmelegedés kezdődik, igazi nyári időre számíthatunk. Eleinte napos, száraz idő várható, majd a hét közepétől növekszik a zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: június, nyár, időjárás