Egy közelgő hidegfront előterében ma még az eddigieknél is melegebb levegő áramlik fölénk, így tovább fokozódik a kánikula, igazi strandidőre számíthatunk. Eleinte folytatódik a többnyire napos, száraz idő, majd a késő délutáni, esti óráktól már egy-egy zápor, vagy heves zivatar is kialakulhat. 

Péntek hajnalban északnyugat felől egy markáns hidegfront ér el bennünket, amely az esti órákig át is halad felettünk. A front útját esők, záporok, zivatarok és viharossá fokozódó északnyugati szél jelzi. A késő délutáni, esti órákban várhatóan csökken a csapadékhajlam, de futó záporok elszórtan még továbbra is előfordulhatnak. A hidegfront mögött a csütörtökinél 10-15 fokkal hűvösebb levegő érkezik, így erős lehűlés várható, a délutáni hőmérsékletek már több fokkal 20 fok alatt alakulnak. Napközben nem melegszik tovább a levegő, sőt lesznek helyek ahol hűvösebb lesz mint a hajnali órákban.

A hétvégén is folytatódik a északnyugati áramlás, amellyel továbbra is hűvös, de már szárazabb levegő érkezik fölénk. Az átvonuló felhők mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, ennek ellenére azonban a hőmérsékletek több fokkal elmaradnak majd az ilyenkor szokásostól. A derültebb, kevésbé szeles éjszakákon 10 fok alá hűlhet a levegő, de napközben sem lesz melegebb 20-21 foknál. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null

Csütörtök: napközben változóan gomolyfelhős, napos idő várható, majd az esti óráktól már erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, heves zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél megerősödik. A délután órák hőmérséklete 31-33 fok között alakul. Késő estére 25-27 fok közé mérséklődik a meleg. 

null

Péntek: átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé várható eső, zápor, kezdetben zivatar. A délutáni, esti óráktól várhatóan csökken a csapadékhajlam, de elszórtan még továbbra is előfordulhatnak záporok. Az északnyugati szél megerősödik, a front átvonulásakor viharossá fokozódik. A hajnali órákra 16-18 fok közé hűl a levegő. A legmelegebb kora délutáni órákban mindössze 15-17 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. 

null

Szombat: felhőátvonulások várhatók, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Elszórtan előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél erős lesz. A hajnali órák hőmérséklete 10-13 fok között alakul. A délutáni órák hőmérséklete 19-21 fok között alakul. 

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét elején még folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, majd ezt követően fokozatos felmelegedés kezdődik, visszatér a nyári idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: június, időjárás, kánikula