Hidegfront érte el a Kárpát-medence térségét, ami lelassul, hullámot vet felettünk, így csapadékzónája a következő napok időjárását is meghatározza. Péntekig a felhőké lesz a főszerep és összességében többfelé várható újabb eső, zápor, helyenként zivatar. A front mögött több fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk, így további lehűlés várható, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már csak 20 fok körül alakulnak.

Szombattól megváltozik felettünk az áramlás, ismét melegebb léghullámok érkeznek fölénk. A nedvesség azonban marad, ezért fokozódik a fülledtség és további záporok, heves zivatarok várhatók. A felhős időszakok között azonban már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, a nappali hőmérsékletek pedig kevéssel 25 fok felett alakulnak.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős, vagy borult az ég, legfeljebb néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

null

Péntek: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé valószínű zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északkeletire forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén, illetve a jövő hét elején még folytatódik a változékony, csapadékos időjárás, majd ezt követően megnyugszik az idő, több lesz a napsütés. Az átmeneti megtorpanás után keddtől, szerdától ismét melegszik a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: hidegfront, nyár, időjárás