Egy lassú mozgású hidegfront közelítette meg a Kárpát-medencét, így ma már változékonyabbra fordul időjárásunk. A hűvösebb levegő zöme azonban még a határainkon kívül marad, ezért egyelőre csak kismértékben enyhül a meleg. A front előterében labilis levegő áramlik fölénk, ami kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának. Helyenként felhőszakadás, jégeső és szélvihar is előfordulhat.

Holnapra megérkezik fölénk a front, amely várhatóan lelassul felettünk, így csapadékzónája az egész nap időjárását meghatározhatja majd. Többnyire a felhőké lesz a főszerep és összességben többfelé várható eső, zápor, zivatar. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A front mögött több fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, így jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek mindössze 21-23 fok között alakulnak. 

Pénteken is a felhőké lesz a főszerep és többfelé várható eső, zápor. A hőmérsékletekben egyelőre nem várható lényeges változás, folytatódik az átlagosnál kissé hűvösebb idő. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

null
 

Szerda: a változóan, gyakran erősen gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Többfelé várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Csütörtök: gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, zivatarokban átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 21-23 fok között alakul. 

 

null

Péntek: többnyire a felhőké lesz a főszerep, csak néhol bukkanhat elő rövid időre a nap. Többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: a hétvégén kissé melegszik a levegő, de az időjárás változékony jellege megmarad. Gyakran lesz erősen felhős az ég és többfelé, több alkalommal várható zápor, zivatar.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás