Tartós déli áramlás alakult ki a Kárpát-medence felett, így a következő napokban is folytatódik az átlagosnál több fokkal melegebb, igazi nyári idő. A meleg levegővel azonban mától kezdve nedvesség is érkezik, ami kedvező feltételeket biztosít a gomolyfelhő képződésnek, valamint a helyi záporok, zivatarok kialakulásának.

Egy-egy hevesebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Az esetleges csapadék azonban csak kisebb területeket érinthet, így lesznek helyek amelyek most is szárazon maradnak. Az éjszakák is igen enyhék lesznek, napközben pedig eleinte 30 fok feletti, majd a hétvégén kevéssel ez alatti maximum hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és a délutáni óráktól szórványosan záporok, heves zivatarok is kialakulhatnak. A délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 30-32 fok között alakul. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

null

Szombat: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 27-29 fok között alakul.

null

Vasárnap: a napos időszakok között átmenetileg erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét végéig folytatódik a meleg nyári idő. Zápor, zivatar bármelyik nap előfordulhat.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: június, nyár, időjárás