Továbbra is anticiklonális hatások érvényesülnek időjárásunkban, így jelentős változás, lehűlés, vagy kiterjedtebb csapadék a következő napokban sem várható. Helyi hatások alakítják időjárásunkat, így folyatódik az alapvetően meleg, kissé változékony idő.

A délelőttök többnyire naposak lesznek, a délutáni órákban azonban a párolgás hatására beindul a gomolyfelhő képződés és néhol hűsítő zápor, vagy zivatar is kialakulhat. A magasabb páratartalom miatt enyhék lesznek az éjszakák, napközben pedig igazi nyári időre, időnként 30 fok feletti maximum hőmérsékletekre számíthatunk. Csütörtökön és pénteken kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így fokozódik a fülledtség és valamivel többfelé alakulhat ki zápor, zivatar.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szerda: a sok napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elvétve alakulhat ki. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. Késő estére 22-24 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Csütörtök: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, a délutáni órákban elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A hajnali órákra 17-19 fok közé hűl a levegő. A délutáni órákra 30-32 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

 

null

Péntek: a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és a délutáni órákban szórványosan zápor, heves zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 30-32 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Távolabbi kilátások: legalább a jövő hét közepéig folytatódik a meleg nyári idő, legfeljebb 1-2 fokkal mérséklődhet a nappali felmelegedés. Időnként záporok, zivatarok is előfordulhatnak. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, nyár, időjárás