A következő napokban anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a jelentős változásokat okozó ciklonok, illetve azok frontjai elkerülik térségünket. Az eddigieknél szárazabb levegő érkezik fölénk, így tovább csökken a zivatarhajlam, már csak elvétve alakulhat ki egy-egy hűsítő zápor, vagy zivatar. Az anticiklon fölé időközben egyre melegebb levegő érkezik, ennek hatására tovább erősödik a nappali felmelegedés, a következő napokban megjelennek a 30 fok körüli maximum hőmérsékletek.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A nappali órák hőmérséklete 26-28 fok között alakul. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: a sok napsütés mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, zápor, zivatar azonban csak elszórtan fordulhat elő. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órákra 15-17 fok közé hűl a levegő. A délutáni órák hőmérséklete 27-29 fok között alakul.

null

Kedd: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat átmeneti zápor, vagy zivatar. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik az igazi nyári idő, a nappali hőmérsékletek 30 fok közelében alakulnak. A hét második felében ismét növekszik a zivatarhajlam.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: május, nyár, időjárás